'
Tudod a választ?

Miért kerültek világszerte nehéz helyzetbe az állami nyugdíjrendszerek?


A nyugdíjpénztárak fontos szerepe, hogy a befizetők, pénztártagok megtakarításait befektessék és a nyugdíjas évek anyagi forrásait ezzel kibővítsék. Az elmúlt évtizedekben, egészen 1998-ig Magyarországon is kizárólag az úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer működött. Ez a szisztéma nem jelent mást, mint hogy az éppen most munkaképes, dolgozó polgárok befizetéseiből fizetik ki az éppen most nyugdíjas korúak járandóságát. Vagyis ebben a rendszerben nincs sok kapcsolat az általunk befizetett nyugdíjjárulék és a néhány évtizeddel később kapott nyugdíj között. Ez a világ sok országában alkalmazott megoldás napjainkban szinte mindenütt válságba került. Hiszen amíg a II. világháború után a népességszám és a fiatalok aránya rakétagyorsasággal bővült, addig jelenleg a fejlett államokban a népesség elöregedése jellemző és a keresőképes fiatalok nyugdíjasokhoz, inaktívakhoz viszonyított aránya egyre csökken. Már csak emiatt is szükséges, hogy a nyugdíjrendszer legalább részben piaci alapon működjön és a nyugdíjpénztárakba befizetett összeg mindenkinek a saját nevén vezetett számlákon gyűlik. Ez az előtakarékoskodás az állami ellátással szemben nem a demográfiai kockázatokra reagál érzékenyen, hanem a tőkepiaci folyamatokra, hiszen a nyugdíjpénztárba befizetett összegek befektetésre kerülnek.

Kapcsolódó anyagok:




Oldaltérkép  |  Impresszum  |  Elérhetőség  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem
A beruházás Európai Uniós pénzből valósult meg.