Miért kell az államnak a befektetők pénze?
Az állami költségvetések a világon mindenütt jelentős szerepet játszanak a gazdasági életben. Számtalan olyan szolgáltatást finanszíroznak, melyeket az adott ország polgárai használnak (infrastrukturális fejlesztések, oktatás, egészségügy, közbiztonság, honvédelem, közintézmények, stb.) Ezzel szemben bevételekre is szert tesznek: az állampolgárok személyi jövedelemadót, a vállalatok társasági adót fizetnek, a gazdasági szereplők mindegyike fizet forgalmi adót, a külföldről behozott termékek után pedig vámot kell fizetni. Ugyanakkor elmondható, hogy az egyes országok költségvetése jellemzően hiánnyal, deficittel szokott zárni. Ennek finanszírozására valamint a korábban kibocsátott és időközben lejárt papírok újrafinanszírozására állampapírokat bocsátanak ki, melyet a befektetők megvásárolnak és ezzel forrást biztosítanak az adott államnak.
Kapcsolódó anyagok:
következő tudod a választ?